JabJab

Keresőmarketing egyszerűbben

AdWords frissülések

Kettő friss dologról tudok beszámolni, az első ígéretes:

Mostantól beálíltható az idő, szám és dátum formátum az AdWords-ben.
Remélem odafigyeltek a panaszaimra, és nemsokára a valuta beállítás is változtatható lesz.

A másik a KeyWord Tool. Mostantól a javasolt kulcsszavakat fel lehet venni simán, az Add linkre kattintva, de, de a legördülőből ugyanígy lehet akár negatívként is (hiába kerestem rá mondjuk a Phrase-re. Érdekes koncepció, az ilyen ötleteket szerintem a megvásárolt gafikonszerkesztő statisztikai program fejlesztőitől tanulták. Hogy is hívják őket?

E-target

Most örülök. Mert azt látom, hogy gyorsul az E-target.
A napokban bevezettek egy frissítést, a szöveges cikkek pontosabb célzásához.
Ezzel azonban összekavarták a navigációt az oldalon. (vagy már hamarabb volt?)

Mindegy, most szépen megoldották egy gyors linkkel a kavarodást:

Ha már így begyorsultak az események, akkor a kívánságlistám (hátha olvasnak :-):

- Legyen kampánystruktúra. Vagyis lehessen egy accont-on belül több kampány (más és más megjelenítési beállításokkal)
- Legyen lehetőség egy hirdetéshez több szöveges hirdetésre
- Láthassam hogy mely weboldalak/keresők/ hogyan teljesítettek

Igen, tudom, ez elég komoly változásokat igényelne. De ha már itt ez a nagyon klassz kis rendszer, amit egyre több ügyfelem fedez fel magának (persze segítek nekik ebben), akkor legyen egy kicsivel paraméterezhetőbb, kezelhetőbb a dolog!

Mindenféle csúnya szavak

Nem írom le, e miatt ne találjanak ide a keresők.
De mindenképpen figyelemre méltó történet, a SEOBLOG cikke hívta fel rá a figyelmem. Köszi!

A lényeg, hogy egyes szexre utaló szavaknál a Netsprint (lengyel kereső) találati oldalain a szavak kiemelése nem más mint egy gumióvszer. Nagy ötlet, szerintem mindenképpen támogatni való kezdeményezés. (képek itt)

Hogy a Google fog-e ilyeneket csinálni? Miért ne? Ha egyszer a Bourne rejtélyt lehett kiemelt video hirdetéssel a találati oldal tetején reklámozni, akkor miért ne férhetne bele ez ( vagy hasonló)?
Ráadásul a szex és pornó nem reklámozható a AdWords-ben, szóval ezen szavak találati oldalain amúgy sincs hirdetés.

Gyűjtsünk extém Google AdWords és E-target számokat!

Az előző post-om adta az ötletet.
Minimum CPC-nek az elérhető legalacsonyabb ár az a 0.01 USD, vagyis olyan 1,75Ft.
Van valakinek olyan kampánya ahol sikerült elérni ez a számot?
Vagy ha nincs, akkor mi volt a valaha legalacsonyabb CT ár amit sikerült elérned?
Mondjuk a legalacsonyabb feltehetően kulcsszó szinten lesz, de reklámcsoport vagy kampány szinten is beküldheted. Kíváncsi vagyok milyen értékek születnek!
Legyen akkor három kategória, kampány, reklámcsoport és kulcsszó. Olyanok amelyek legalább 10 klikket kaptak már!
Ha lehet, akkor ne bemondásra, hanem screenshot-tal, bizalmas infókat kitakarva.
Íme az enyémek:

Kampány:

Reklámcsoport:

És kulcsszó:

Common misconception

Érdekes, az AdWords blog felhozott most egy témát. Ebből azt olvasom ki, hogy tényleg bonyira sikerült a rendszer, magyarázni kell hogy mi hogy működik.

A felvetett félreértés most az, hogy ha nincs más hirdető a pályán, csak te, akkor a Google a legalacsonyabb árat számolja fel. Ami momentán nem igaz.
A minimum CPC-nek semmi köze ahhoz, hogy hányan hirdetnek még ugyanarra a kulcsszóra. A minimum CPC a minőségi pontszámból számolódik (senki nem tudja hogyan). A lényeg, hogy az 1 cent (vagyis 1,75 Ft), ami az elmélet legalacsonyabb CPC nem valószínű.

Tényleg, hallott már valaki arról, hogy ilyet sikerült elérni?

E-target friss szolgáltatás

Érdekeset újított be az E-target.
A termék kulcsszavai mellett be lehet álítani a célcsoportot jellemző kulcsszavakat is.
Vagyis ha a termékem mondjuk női táska, akkor körberagozom ezeket a szavakat, de lehet hogy nem állítom be azt a szót hogy divat, vagy mondjuk azt hogy cipő. Pedig ezek is hozzátartoznak a célcsoportom érdeklődési köréhez.
Eddig nagyon szép és kerek a dolog. Arról nem írnak hogy ezt hogyan fogják használni (kategorizálva a weboldalak tartalmát? Vagy? Ennyit osztanak meg:

Ez érthető. Az viszont nem, hogy miért kell ehhez újabb árat adni. Most akkor ez igazából ugyanaz mint eddig, csak kontext hirdetés magasabb áron? Vagy mi ez pontosan?

Ja, az is megzavart egy kicsit, hogy megadok egy pár szót, majd megjelenik a kulcsszóhoz tartozó licit és az adott pozíció eléréséhez szükséges ár. De mondjuk így néz ki:

Vagyis mindegyik 50 Ft. A kulcsszavaim mindegyike 20 Ft az alatt van. Akkor most ugyanazt kapom de drágábban?
Miért ugyanazokaz a számokat látom? A piros 50-es most akkor pontosan mit jelent?

Szóval mindent összevetve biztosan valami nagyon ügyes újítást látok, de a fejlesztésben kicsit kimaradt egy lépés, a pontos magyarázat… Kéne.

Lehet az is, hogy köze van az Index nem is olyan régen felfedezett kulcsszó felhőjéhez :-)

Utólagos bejegyzés: Mint kiderült,. a bevezetés körüli technikai dolgok miatt lett minden kulcsszó 50Ft-os árú. Az E-target jelezte hogy a probléma javítva, és mostantól 20és 50 közöttiek a licit árak. Gyors munka, grat!

chartserver.corp.google.com

Ledőlt.
Legalábbis nálam egy ideje nem megy. Ő adná a Google AdWords-höz az Account Spanshot grafikonokat:

CIB

No, megérkezett a korrekt fordítás. Vajon honnan szakítanak ezek az emberek olyasvalakit aki lefordítja ezt a szemétséget?

Momentán a levelezőprogramom azonnal észleli az url hamisítást, pluszban a weboldal az IP cím alapján Olaszországban van… A levél Nigériából jött, lengyeleken keresztül. Vagyis hamis még ez is.

Other unique queries

Utálom az egyéb kereséseket.
Ugyanis gyönyörűen konvertálnak, de fogalmam nincs mire keresett a látogató.
De arról sincs fogalmam, hogy a Google miért nem mutatja meg hogy mire kerestek.

Ráaádásul miért kerünek ezek ennyi külön sorba? Ugyanazon Reklámcsoporton belül, ugyanazon időszakról beszélünk.
Mit titkol a Google?

Analytics Goal vs. AdWords Konverzió

Érdekes kérdés. Tegyük fel hogy:
Van egy weboldalam, és többféle dolgot is árulok.
Van az oldalon Analitika, és AdWords hirdetésekkel (is) reklámozom az oldalt.

Lehetséges vásárló nézelődik, keres, hirdetésemre kattint, meglátogat, vásárol.
De ahogy tovább böngészget, ismét vásárol.
Vagyis igazából egy kattintásból kétszer konvertált. Sőt, ha az összeg is be van állítva, akkor (elméletben) összeadódik a vásárlások összege, ezt állítom szembe a kiadásokkal.

De ott van a Google Analitika is, ott ugyanezen oldal nem konverzió, hanem un. Goal.
Hogy miért használom ezt is azt is?
Egyszerű. A Google AdWords méri a fizetős forgalom bevételeit (konverzión keresztül), de a nem fizetett forgalomból is lehet vásárló (és lesz is). Ráadásul a nem fizetett hirdetésen keresztül érkező vevő ugyanúgy vásárolhat többet is a látogatása alkalmával. Mit mér az egyik és mit a másik?

Első keresésre ráakadtam egy olyan magyarázó oldalra, amely (legalábbis a kérdés feltevésekor ezzel a szándékkal hozták léte) megmagyarázza mi a különbség. Momentán nem magyarázza meg.

Következő lépés az, hogy írok egy levelet az ügyfélszolgáknak, hátha (tudván azt, hogy az első levélben úgyis errre az oldalra hivatkoznak majd, nem érdekli őket a probléma a második levélig).
Az első válasz félválasz, de már haladás:

“For your reference, in Analytics, the Conversion Rate indicates the
percentage of visitors that convert on at least one of the goals you have
defined for that profile. This rate, shown in the Conversion Rate report
and in the Goal Conversion tab of the Visitors and Traffic Sources
reports, is different than the AdWords Conversion Rate you see in your
AdWords account. In AdWords, the Conversion Rate refers to the percent of
clicks that end in an AdWords conversion, defined by the AdWords
Conversion Tracking code.”

Vagyis annyit elárultak, hogy az Analytics a látogatók százalékában méri azt, hogy a definiált Goal-ok bármelyikét elérte-e. Vagyis - ha jól értelmezem - az a látogató aki többször vásárol, az Analytics-ben csak egy Goal-nak szerepel, függetlenül attól hogy többet is vásárolt. Erre ismételten rákérdeztem, a válasz:

“In Google Analytics, a goal is reached when a visitor reaches the defined goal.
But repeated goal conversion does not count. So, if one visitor reaches the goal page 3 times
in a session, is it still one goal conversion.

Az AdWords esetében azonban nem a látogatók arányában mérnek, hanem a fizetett kattintások arányában (a kettő között lehet eltérés, hiszen az a látogató akinek a süti-je ott van a rendszerben, az jöhet ismét fizetett kattintáson keresztül). De azt továbbra sem tudom, hogy egy fizetett kattintáson keresztül konvertálhat-e egy vásárló kétszer is (mondjuk kétszer vásárol).
Megkérdeztem, íme a válasz:

“Since AdWords is a clicks-driven product, we record a user who clicks on
your ad and visits your conversion page as a new conversion.

If the user later visits your conversion page multiple times within a
30-day period without having clicked on your ad, these visits are seen as
multiple transactions.

For example, an additional conversion page visit from a converted user who
returns to your site via a browser bookmark would be a transaction.
However, if he or she were to click on your ad again and visit your
conversion page, they’d be reported as a new user, and a new conversion.

Vagyis ugyanaz a látogató 30 napon belül újra eljut a konverziós oldalra (mondjuk vásárol), akkor az egy újabb konverzió, (amennyiben érték is meg van adva, akkor tovább adódik hozzá). Ha ugyanezen látogató egy újabb fizetett kattintáson keresztül érkezik és konvertál, akkor új látogatóként új konverziónak számít.

Vagyis van különbség az Analytics Goal conversion és az AdWords Conversion között:
1, Az Analytics session-ökben gondolkodik, az AdWords kattintásokon keresztül érkezett látogatókban.
2, Az Analytics session végetér 30 perc látogatói inaktivitás után, az AdWords elhelyez egy 30 napos sütit.
3, Az Analytics nem mér dupla konverziót, az AdWords igen.

Rólam

Keresőmarketinggel foglalkozom már 4 éve. AdWords, Etarget, adCenter, Yahoo, Seznam, és ilyenek. De a marketing is közel áll hozzám, (több mint 10 évet dolgoztam reklámügynökségen, ráadásul a második diplomámat ebből szereztem), tanácsadóként próbálok okosakat mondani az online témában. Google Qualified Individual, valamint Google Qualified Company minősítéseket is megszereztem.


Syndication