JabJab

Keresőmarketing egyszerűbben

2007 számokban

Nehéz összefoglalni mi is volt 2007-ben.
Először is, volt laza 320 blogbejegyzés, közel 10.000 látogatás a blogon.
Ezért köszönet nektek olvasóknak!

Csináltam magamnak egy kis keresőmarketing statisztikát is.
2007-ben megbízóimnak összehoztam 210 millió reklámmegjelenést, ebből közel 500.000 kattintást, átlag 24 forintos áron.

(Itt a képet erősen torzítja az egyik megbízó, hihetetlenül erős, és Long Tail stratégiára épülő kampánya, ami nagyon sok kattintást hozott. Nélküle 42 forint egy átlag kattintás ár!)

A Google AdWords és az E-target fej fej mellett haladt, sajnos az E-target-en sokkal kevesebbet reklámozhattam mint a másik rendszerben (ennek oka az volt hogy az ügyfelek elsődlegesen a Google kereső találatainál akartak ott lenni, nem pedig az hogy nem ajánlottam).

A két rendszer átlagárai közel voltak egymáshoz (42 illetve 44 forint - a Google javára).

További számok? Nincs több. Remélem 2008 szebb és jobb lesz mint ez az év.

Elektromos képeslap

Bevallom, én nem küldök képeslapot senkinek.
De ezt a jó szokásom már legalább 15 éve tartom. Nem szeretem a képeslapokat, külföldről általában hamarabb érek haza mint a lap, a fotóim pedig nekem is több örömet okoznak.
Szóval nálam a képeslap nuku. A céges karácsonyi ajándékot sem szerettem soha, mindig mindenki próbálta elkerülni hogy ő legyen a karácsonyi ajándékért felelős ember. Mindig későn lett döntés és mindig az utolsó nap utolsó perceiben adtuk postára (vagy a futár kezébe).
És persze a cége sajándék borok sem izgattak fel soha, nem vagyok nagy borrajongó.

Ma elkezdtem kapni egy csomó képeslapot e-mail-ben (most is jött egy).
Szerencsére egyik sem animált képeslap, amihez kattintanom kell és el kell menni egy ismeretlen oldalra, és ott megnézni a jópofaságot. Hanem a legtöbbje egy kép, és rajta valami szöveg. De az egyik bank nemes egyszerűséggel küldött nekem egy szöveges üzenetet:
Kedves XY, Kellemes Ünnepeket Kívánunk!
Aláírás.

Nekem eddgi ez a nyerő. Nem mintha beszólhatnék bárkinek, én egyszerűen a heti report végére biggyesztettem egy üzenetet és egy Mikulás képet.

Amikor az üzenet külön kiemeli hogy az erdők védelmében küldték emilben, mert ugye így nem kell hozzá papírt használni, és ettől most mekkora eco cég lett hirtelen, na az durva.

A Google is csinált egy Doodle-t, bár nem értem hogy magyarul miért nem készítettek egy aloldalt, plusz hogy mit jelent a három kérdőjel az logo-ra kattintva:

(közben megfejtettem, van ott még egy csomó doodle, csak valamiért nekünk ez jutott, és a cselekmény lépésenként bontakozott ki:





Legyen békés a Karácsonyod, és Bulizós, kirándulós a SZILVESZTER!
Az Új évig még találkozunk!

Bubble

A Dinamikus kulcsszavak veszélyeiről

A Dinamikus kulcsszavakról sokat írtam már (jobb oldal, keresődobozba beírod, és láthatod hányszor).
A veszélyeiről is volt már említés, most azonban (itt a a Karácsony) példákkal is illusztrálok párat.
A Dinamikus kulcsszó valami hiheteten erős eszköz, de könnyen félrecsúszhat. Olyan mint a motoros fűrész :-)

Itt a Karácsony, ha most Amerikában valaki beírja a Google keresőbe hogy: buy kids, akkor ezt láthatja a jobb oldalon:

Vagyis majdnem olyan mintha TÉNYLEG árulnánk gyerekeket. Természetesen ez nincs így, egyszerűen belefutottak abba, hogy a Dinamikus kulcsszavakat nagy figyelemmel és elővigyázatossággal kell kezelni.

De ha már itt vagyunk, és felháborodás helyett elfogadjuk hogy ez tévedés, és nem akarunk beperelni senkit, akkor lehet a dolog mulatságos oldalát is elemezgetni.

Mondjujk beírtam a keresőbe hogy buy wife.
Erre mit kaptam? Basszuskulcs, a neten TÉNYLEG van olyan hirdetés amely feleséget árul! (igaz, nem pénzért, de majdnem):

Ha már erre jártam, akkor beírtam azt is hogy ugye: buy husband.
De csalódás, férjeket nem adnak-vesznek a neten…

A lényeg, hogy mielőtt legközelebb elkezded írni hogy #KEYWORD# vagy {KeyWord:xxxxxxxx}, szóval érdemes a lehetőségeket végiggondolni. Mert könnyű valami ordenáré hülyeségbe belefutni, és senkinek sem jó ha a netről egyből azt hozza majd le a Kacsa magazin (tudom), hogy milyen szörnyűségekre használják a cégek…

Kedvező kamatozású {KeyWord: betét} mondjuk egy olyan környezetben ahol a betét BROAD beállításban is ott van, könnyen hozhat egy ilyen sort a hirdetésben: Kedvező kamatozású Intim Betét. És ez nem lenne jó.

Dinamikus kulcsszavak Content Network fóbok

Vajon mi történik a Dinamikus kulcsszavakkal amikor a hirdetés megjelenik a Content Network hálózatban?

Egyszer már rácsodálkoztam, akkor ezt volt:



Ma beszéltem egy ügyfélszolgával (aki nagyon kedves és komoly ismeretekkel rendelkező ember volt), és ő ezt írta a kérdésemre (miszerint a dinamikus kulszó hogyan jelenik meg a Content Network-ben):

ügyfélszolgálat: You see, the keyword insertion feature is only meant for keyword-targeted campaigns on the search network.

(…) So, to give you an example, if you have {Keyword: Red Rose} in your ad text, and most of your keywords relate to flowers, then we will display your ad on a flower based site that is most relevant.

(…)
And the ad will read {Keyword: Red Rose}. The other keywords will not get inserted automatically.

(…) And this is the way it has always worked. You see that is the basic difference between the search and content network by the way how ads are triggered on each of them.

Vagyis szerintük a Dinamikus Kulcsszó beillesztéssel elkészült hirdetéseket csak és kizárólag a keresésben használjam, a Content Network-ben nem lesz kulcsszó beilesztve, hanem csúnyán az általan megírt kódot látják majd az olvasók.

De akkor jönnek a kérdéseim:

1, Miért nem figyelmeztet erre a HELP idevágó része?

2, A rendszer miért nem figyelmeztet ha egy kampányban CSAK dinamikus kulszóval ellátott hirdetés van, hogy akkor a Content Network-ben másképpen fog megjelenni?

3, Ilyen esetekben miért nem használja a rendszer a megadott másik kulcsszót?

4, Mi történt az én kampányom esetében? Ott nem jelent meg a {KeyWord: Acer Ferrari} címsorként, de nem jelent meg az Acer Ferrari sem, hanem kiválasztott egy kulcsszót a megadottak közül.

Utólagos bejegyzés:

Nagy PIROSPONT a Google-nak. A ma reggeli chat után kaptam egy levelet:

Thank you for contacting us via chat support. I wanted to follow up with

you about our conversation a few minutes back. You had a question about

how the keyword insertion feature works for ads on the content network. I

apologize for the confusion, Mihaly. However, the information that I gave

you about keyword insertion on the content network was not correct.

When you have a text ad using keyword insertion and this ad is running in

content, the ad text will show the keyword that is most relevant to the

content of the page on which it is shown. I will explain this with an

example.

If you have a title row as {Keyword: Flowers} and you have the other

keywords as ‘flower arrangements’ and ‘buy fresh flowers,’ when your ad

shows on a content site that has information on flower arrangements, the

keyword ‘flower arrangements’ will be more relevant. Therefore, this

keyword will get inserted. Similarly, if you have the keywords as ‘rose’

and ‘tulips,’ if your ad appears on a site related to roses, the keyword

‘rose’ will get inserted.

Vagyis igazam volt, a Content Network-ben a Dinamikus kulcsszónak azt a kulcsszavat választja a rendszer amely legjobban odaillik, vagyis igazából amely a hirdteés megjelenítését kiváltotta (ez utóbbi speckuláció).

A kor szelleme : Zeitgeist

Ma érkezett egy hír, miszerint a Google összeszedte 2007 leggyorsabb növekedést produkáló keresőszavait.
Eddig semmi fura, erről már sokat írtak a lapok. Az iphone a nyerő sok helyen, a többit meg olvasd el magad.
Ami meglepő (és mulatságos) az a magyar lista:

1. youtube
2. iwiw
3. myvip
4. vatera
5. love
6. emo
7. startlap
8. port
9. hotdog
10. elvira

Na, szépen vagyunk - gondoltam - a listára nézve.
A 10-ből 8 igazából weboldal címe, csak oda kell biggyeszteni a végére hogy .hu vagy .com.
Ennyire analfabéta lenne a netező közönség?

Megnéztem. A Firefox címsorába beírtam hogy vatera, és nekem behozta az oldalt. Beírtam hogy youtube,, behozta az oldalt. Ugyanezt az Internet Explorerben: elvitt a Yahoo keresőoldalára (mindjárt keresés lett belőle).
Így viszont végképp nem értem a dolgot.

A jó hír viszont, hogy ha a netező átlagember ennyire vak a témában, akkor a keresőben megjelenő hirdetéseket is találatnak nézi :-)

Google olvassa a blogomat?

Készítettem egy teszt kampányt amelyben volt egy ilyen kulcsszó (kifejezés) is: 3 szál piros rózsa.
Ezek után rákerestem arra hogy: két szál piros rózsa.
És ujjé, erre a keresésre NEM, de a három szál piros rózsa keresésre IGEN, megjelent a teszt hirdetésem.

Namost ez nem mindig volt így. Írtam erről régebben. (lila virág szindróma).

Azaz ujjé, ezek szerint a Google olvassa a szakmai blogokat! (ha igen, akkor úgyis magyarul, és akkor be is tudna írni egy megjegyzést. Kérhetek egy visszajelzést srácok, lányok?)

Distibution Fraud

Nekem egy kicsit erős a kifejezés, mindenesetre érdekes video (innen):

alt : http://www.youtube.com/v/PuXilEu2EfI&rel=1&border=1
A lényeg röviden:
A keresések találati oldalain nem egy, de több olyan hirdetés is van, amelyek céloldalai kizárólagosan a Google AdSense program kihasználására jöttek létre. Nulla tartalom, szimplán és simán csak azokat a hirdetéseket jelenítik meg, amiket a Google a találati oldalakon már megjelenített. Hozzáadott érték nulla.
A Google-nak azonban jó, mert nem egy, hanem kettő kattintásért fizetnek.

Ugyanígy gond a domain ads, mely intézményesített és elfogadott a Google részéről. Ezek a site-ok részét képezik a Google hálózatnak (Content Network), és sajnos még nincs rá lehetőség hogy tiltani lehesenn (bár hír már volt róla).

A lényeg azonban az, hogy ha a Google a világ információjának rendszerezésére tette fel a létét:
(Google’s mission is to organize the world’s information and make it universally accessible and useful.)
akkor bizony nem fér bele az, hogy a Domain ads engedélyezésével az AdSense rendszerben támogatják azokat, akik a tévedésekből profitálnak. Tipikus typosquatting példa:

Vagy itt egy másik.

A félregépelt domain névből a regisztrátorok akkor tudnak pénzt csinálni ha a Google engedi a hirdetéseket náluk. De ha már engedi, akkor a hirdetőknek lehetőséget kéne adni arra, hogy kivegyék a hirdetésekből ezt a céloldal formát.

Ugyanígy, nem kéne támogatni azon hirdetőket, amelyek egy további keresőoldalra viszik a látogatót, ahol újabb hirdetésekre kattintva juthat el csak a céljáig.

A témában ismert arc írása (Danny Sullivan)

És egy másik versenyző blogja (Apogee)

Google AdWords ügyfélszolgálat jajj

Már egy ideje megy a kavarás a nem működő AdWords Editor kapcsán.
November 12-én írtam róla először (ekkor volt a Site Targeted kampányok átnevezése Placement Targeted kampányokká), hogy az AdWords Editor ledőlt, és nem kezeli azokat a kampányokat.
Aztán volt egy kör ami nehéz menet volt, melyben új emilcímet és belépőt kértek az AdSense kampányomhoz.
Megtettem, de nem segített.

Most írtam nekik hogy továbbra sem megy a dolog, kéne valami jobb megoldás.

Ma kaptam a választ, szerintük cseréljem le a jelszavamat az AdWords accountomban.

Válaszoltam is nekik, miszerint a friss AdWords Editor letöltése megoldotta a problémát. Innentől javasolhatják ezt is a hozzájuk forduló sok sok embernek.

Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a Google elkezdett nagy, és egyes esetekben elkerülhetetlenül buta lenni. Most komolyan, az ügyfélszolgálat nem tudta hogy nem csak nekem, de sok más embernek ez volt a problémája?
A hozzájuk beérkező problémáknak biztosan van egy gyűjtője, egy tudásbázis, ahol az egyik ügyfél problémájára standard megoldásként a másik is ajánlhatna működő megoldásokat?
Szóval kicsit szomorú vagyok. Eddig a Google mindig elöl járt a gyorsaságával és a megoldásaival. De most van olyan problémám (például amikor egy accountban a rendszer jelzi hogy nem tudta terhelni a kártyát, és a hirdetések leálltak, miközben a valóságban minden a legnagyobb rendben fut). Szóval van ilyen porblémám, amivel hozzájuk fordultam mondjuk legalább 3x, és egyszer sem kaptam megoldást. Nagyobb és szükségszerűen butább? Remélem lassabb azért nem nagyon lesz…

Mi lesz az ünnepek között? (avagy bejgli vagy beigli)

Karácsony előtt minden hirdetőt az foglalkoztatott, hogy mi lesz Karácsonykor. Vagyis pontosabban Karácsony előtt.
Írtam erről, majd kiderül igazam volt-e.

De előttünk a Karácsony, ami bejött az már bejött, keresőkben még lehet erőlködni egy hetet, de aztán annyi. Következik az év legérdekesebb 10 napja, a Karácsony és a Szilveszter közötti időszak.

Sok sok cég rutinból leállít minden hirdetést, azzal a felékiáltással hogy ekkor már úgysem neteznek az emberek, senkit sem érdekel semmi, csak a beigli. Aprópó, beigli. Nem is tudom hogyan kell leírni, melyeik a helyes: beigli vagy bejgli.

Irány a Googlefight:

No kérem, a beigli nyert. Állítólag német eredetű szó. Szóval a beigli. A Google Trends szerint:

Ugye? Vannak az ünnepek alatt is keresések, és kérem, lehetne ott hirdetni. Margarint, mákot, sütőberendezést és pezsgőt, virslit és szimplán újévi üzenetet (banner hirdetésként, Placement Targeted kampányokban, hülye ötlet nem?)

Ja, ismét egy mellékes gondolat: A szilveszter és a szilveszteri szavak keresése érdekesen más (egymás mellé tettem őket, a sorrend az említés sorrendje):

Szóval azok a döntések amelyek helyesek az offline világban, azok nem biztos hogy jók az online környezetben. Például elfogynak majd a hirdetések a klsszikus médiumokban a két ünnep között (vagy átalakulnak kizárólahgosan Szilveszteri hirdetésekké), miközben ott van egy teljesen elfeledett környezet, az internet.
Ha Karácsonykor “elnéptelenednek” az utcák, akor azokon a napokon az óriásplakátok megtérülése egyenes arányban visszesik. De ugyanígy a nem olvasott sajtótermékeké, vagy a politikai jellegű műsorok nézettsége. Vagyis ugyanazon hirdetés relatíve drágább lesz, ezért okos döntés akkor már nem hirdetni.

De a keresőmarketing más. Ott nem lesz drágább egy kulcsszó, hanem inkább olcsóbb lesz mint Karácsony előtt, hiszen alacsonyabb a verseny intenzitása, kevesebb a hirdető, kisebbek a licitek. És ha kevesebb ember keresgél a neten, akkor kevesebbe kerül! Vagyis miért kéne levenni a hirdetéseket? Akik a két ünnep között keresnek mondjuk laptoptáskát (mert kaptak egy szép kis notebook-ot Karácsonyra) azok ugyanúgy tovább szwretnének kattintani a kereső találati oldalairól.

De lesznek akik nem venni akarnak, hanem eladni. Mert nem kell amit kaptak. Ők rálelnek majd (ha rálelnek) az aukciós site-okra, az árösszehasonlító oldalakra.

Meg merem kockáztatni, hogy az ünnepek között ugyan biztosan alacsonyabb lesz a keresések forgalma, viszoitn olcsóbban, és ezáltal jobb ROI mutatókkal lehet hirdetni! A neten (offline nem).

Rólam

Keresőmarketinggel foglalkozom már 4 éve. AdWords, Etarget, adCenter, Yahoo, Seznam, és ilyenek. De a marketing is közel áll hozzám, (több mint 10 évet dolgoztam reklámügynökségen, ráadásul a második diplomámat ebből szereztem), tanácsadóként próbálok okosakat mondani az online témában. Google Qualified Individual, valamint Google Qualified Company minősítéseket is megszereztem.


Syndication