JabJab

Keresőmarketing egyszerűbben

5 könyv MÉM JabJab

HiA megtisztelt a felkérésével, így most nincs mit tenni, innen a kórházi ágyról tolok egy bejegyzést a kedvenc könyveimről. (közben most látom, Longhand is megjelölt, akkor így most kettőtök felkérésére írom)

Az első, az nem a 2007-es év könyve, hanem nálam folyamatosan visszatérő kedvenc:

Annyira aktuális, hogy érdemes belőle idézni:

Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerõsödik,
amit megölnének,
nem marad meddõ,
aki lopna,
az lesz a vesztõ.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyõzi az erõset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.


A második kedvenc Chris Anderson könyve a Hosszú farok.

Ajánlom mindenkinek akit érdekel a digitális világ, és annak hatása a gazdaságra.


A harmadik Lawrence Lessig könyve, melynek címe a Szabad kultúra.
Megvehető és le is tölthető. Aki ismer az tudja hogy a letöltés ellenző begyepesedett monopolisták ellen vagyok, plusz az emberi butaságot gyűlölöm. Aki ebben egyetért annak szórakoztató olvasmány lesz a könyv!

Mivel nekem a könyv kicsit a gondolatokról szól amiket benne tárolnak, vagy azon keresztül üzennek, így a negyedik egy film, nem papíron létező dolog. A címe, Zeitgeist. Az oldalon ott van a magyar feliratos verzióhoz vezető link is.
Megdöbbentő tények és gondolatok egy filmben, és az igazat megvallva bizonyosan egyoldalú világkép ez, de sok dologban egyetértek. Viszont ha az egytizede is igaz, akkor nagy bajban van a világ.

Az ötödik pedig egy hangoskönyv, a Harry Potter and the Deadly Hollows, Stephen Fry előadásában.
Közel két éve kedvesem hatására az autóban nem rádiót hallgatok, hanem hangoskönyveket. Van ami csak egyszerűen szórakoztató, a Harry Potter viszont egy élmény. A könyv is jó (meghallgattam az összes részt, viszont fele ilyen élvezetes sem lenne ha az aki felolvassa nem Stephen Fry lenne. A pali egyszerűen zseniálisan olvas, olyan mintha minden szereplőnek más és más lenne a hangja. Ja, és a könyv segít az angol nyelvtudás szintentartását.

Most fel kéne sorolnom további öt embert, de ehhez nincs kedvem. Önként jelentkezők?

Demográfiai licit az AdWords-ben

Itt van, megjött, megérkezett.
Igaz, már hamarabb vártam, de mindegy.
A lényeg, hogy a Google adott oldalak olvasóiről tudja hány évesek, kik ők.
És így lehetőségük van arra, hogy csoportokra másképpen licitáljon rajtuk keresztül a hirdető, vagy éppen kizárjon csoportokat.

Kampány szintű beállítás lesz (azért csak lesz, mert ez a szokásos módon nálunk még nem elérhető - egyelőre béta teszt és az amerikai és angol közönségre célozható csak).

Kétféle módon működik majd. Az egyik, hogy emelhetem a licitet adott csoportra (mondjuk 25-45 nők), vagy mondjuk kizárhatok adott célcsoportokat (55 feletti nők és férfiak) - például egy fehérnemű áruház esetében.

Tettek mellé egy friss Report-ot is, a Demográfiai Jelentést.

Folyt. köv.

Igyál nekem egy sört!

Igyál nekem egy sört - de ne így!

Egy barátom mesélt egy sci-fi történetről, amelyben a főhős egy olyan bolygóra érkezett, ahol az ott élők mindegyike együttérzett a többiekkel. Vagyis ha egyikük szomjas volt, akkor mindenki. De ha egyikük boldog és elégedett, akkor mindenki.

És így alakult ki a mondás: Igyál nekem egy sört!

Szóval ha nem is úgy ahogyan a videón, de igyál nekem egy sört, gondolj ide holnap délelőtt, amikor a negyven éves jobb futóművemet kisebb garancián túli javításnak teszik ki (térdszalag).

alt : http://www.youtube.com/v/A3MfQIswl3k&rel=1&border=1

Versenytársak márkanevei

Valljuk be, aki már látott AdWords kampányt, annak eszébe jutott hogy a versenytárs márkanevére is lehet hirdetni.
Vagy a weboldalának címére. Vagy mindkettőre.

Egy kereskedőnek nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne próbáljon meg a Chevrolet Lacetti vagy az Opel Astra szavakra hirdetni.

De álljunk meg egy szóra.
Az egyértelmű, hogy a versenytárs említése nem etikus, de ráadásul akár sértheti az illető cég márkanevéhez fűződő jogait. Mondjuk nem írok ilyen hirdetést:


Ez alapból összehasonlító reklám, és mivel nem tudom az állítást bizonyítani (mert akkor lehet), szóval egyből bukó. De az ő bejegyzett márkanevét sem lehetne használni.

De mi van akkor, ha a márkanév NEM a hirdetés szövegében fordul elő, hanem az egy kulcsszó amelyre keresve megjelenik a hirdetés? Az akkor most márkanév bitorlás vagy sem?
Ez bizony már erősen határeset, és a bíróság értelmezése (és feltehetően értetlensége) is belejátszhat a döntésbe.
Utah államban már törvényileg tiltják a versenytársak márkaneveire a keresőmarketing licitálást. (igaz, utólag beismerték hogy hibásan döntöttek)
Szerencsére mi nem vagyunk ennyire hülyék, bár ki tudja…

Mi van akkor, ha egy partner próbál előrébb jutni, pedig az organikus találatok között elöl van az adott keresésre a cég?

Ez momentán pofátlanság, de akkor is, továbbra sem sért semmiféle itthoni törvényt.
Hiszen a versenytárs rendszerek is hirdetnek egymás neveire!
Íme:

Sőt, szolgáltatók is hirdetnek a Google márkanevére, ráadásul a hirdetés szövegében is használva azt:

És akkor az igazi határterületekről nem is beszéltünk.
Mi van mondjuk ha egy cég neve egyben egy kifejezés?
Mondjuk American Airlines. Ezt nehéz lenne levédeni, hiszen ez mégiscsak egy kifejezés, ezt azért már mégsem kéne… Magyarul is van ilyen.

Vajon mit szólna a Danone ha a “Könnyű és finom” kifejezésre hirdetne mondjuk egy vattacukor árus?

Maradjunk annyiban, hogy a téma kényes, a Google iránymutatásai is inkább irányvonalakat mutatnak mint jól definiálnak ilyen helyzetekre.

Sárga mankó

Szolgálati közlemény következik:

A z ö t ö s v á g á n y o n t o l a t á s t v é g z ü n k, a v á g á n y m e l l e t t k é r j ü k v i g y á z z a n a k!

Na jó, ez vicc volt :-)

Ami nem annyira vicces, az az, hogy a tessék vigyázni a sípályákon!
Én nem voltam eléggé óvatos, így
1, megismerkedhettem az osztrák hegyi mentősökkel
2, már tudom milyen bekötözve leszáguldani a pályán a mentőszánon
3, mekkora a különbség a kinti és az itthoni ellátás minősége között (aki teheti hazudjon, maradjon kinn, ott legalább megmentik a lábát)
4, a keresőszavaim közé a Google felvette a térdszalag, szalagszakadás és műtét utáni rehab szavakat :-)

Az ügyfeleimnek üzenem, semmi gond, még több időt töltök majd a gépem előtt mint eddig. Csak addig nem amíg összecsavaroznak és kipofozzák a futóművet :-)

Ja, pofás sárga mankót kaptam (hogy legyen valami jó is a dologban :-)

És egy kedves videó (nem így estem el):
alt : http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=f9b653fbe9

Business blogging

iPhone

Először is, szép ketyere.
Másodsorban nemsokára itt van nálunk is (mármint legálisan).
És ami a legfontosabb, a mobil hirdetési piacnak egy komoly lökést adhat a jelenléte.

Mert nagy vonalakban mit is tett ez az apró kütyü?
- Bebizonyította hogy lehet olyan eszközt (és oprendszert) gyártani amely egyszerre telefon és számítógép, és mégis működik (nem fagy le, nem indul újra, nem ez nem az)
- Bebizonyította hogy a vásárlók nem azért nem fizetnek sokat egy készülékért mert nem akarnak, hanem mert amiket ajánlottak azok nem érik meg. (és bebizonyította hogy a szolgáltatók magukat és a gyártókat szivatják lassan egy évtizede az olcsóbb és olcsóbb eszközökkel)
- Bebizonyította hogy életképes egy szolgáltatásokkal teli mobil eszköz
- Bebizonyította hogy a gyártók nincsenek annyira kitéve a mobilszolgáltatók kénye-kedvére, itt ők diktálnak

Ha elterjed itthon is, akkor gyorsan, ha nem annyira, akor lassabban, de folyamatosan jönnek majd az alkalmazások. Fizetősek és ingyenesek (ez utóbbiak reklámokkal tele).

És akkor ott lesz egy jól megfogható célcsoport (értékeli a szépet, hajlandó megfizetni a jót, van annyi pénze hogy ki is fizesse, ez már maga egy durva erős célcsoport), szóval lesz akik felé érdemes lesz ügyes technikákkal hirdetni.
(olcsó és buta reklámokkal felejtős, ők a zsebben is számítógépet hordoznak, nem átlagos “lebutított” megszólítást kíván majd. Vagy ha igen, az biztos bukó. Marketingesek gatyát felkötni, mert az iMatrix* nem az egyetlen nagyon ütős eszköz amit iPhone-ra fejlesztenek a közeljövőben.
(* a másik post-ban nem fejtettem ki pontosan mi is az a kód. Szóval iPhone-on az adott progi elindít, lefotózod a kódot, és automatikusan beírta a gép hogy az adott koncert mikor és hol lesz, vagy mondjuk egy elektronikus névjegyet szépen elraktároz a kontaktok között. De lehet promóciós kód vagy éppen koncertbelépő is belőle.
Sokféle felhasználása lehetséges, és még csak az elején vagyunk ennek is!)

Szóval eltelik egy kis idő, és nem csak nálam lehet majd ilyet látni :-)

Ja, és ne feledjem! Egy (PR) WIRED Magazin cikk arról hogy hogy lett az ötletből telefon.
A legnagyobb tanulság számomra az, hogy attól jó a ketyere, hogy nem engedtek másokat beleszólni. Saját oprendszer, saját design, saját minden. Amint azok is beleszólnak akiknek sok pénze van (hardver gyártó, GSM szolgáltató, stb), onnantól biztos a mélyrepülés.

Ascii AdWords hirdetés

Phu, nagyon egyértelmű, mégsem én gondoltam rá először.
A fene egye meg, ez a vonat már elment…

Igaz, a Google egyből tiltotta, de azért a weben megmaradt a nyoma az ügyes próbálkozásnak:

Na, milyen?

Internet adó

Előbb vagy utóbb még a politikusok is észreveszik hogy létezik az internet.
Magyarországon legkésőbb a lassan induló választási kampányolás időszakában.

Előbb vagy utóbb a politikusok is észreveszik hogy adót kéne kivetni az internetre, “mert az annyira jó hogy ezt ingyen nem szabad hagyni”. Legegyszerűbb a reklámra kivetni az adót, mert az egyértelmű hogy aki reklámoz az gazdag.
Ugye mennyire buta érvelés? Gazdagnak titulálni azt a vállalkozást aki megpróbál havi 30.000 Ft-ot reklámra költeni - az több mint demagógia.

De mindegy, fel kell készülnünk arra, hogy előbb (de remélem utóbb) jön egy nagyon okos ember, és azt mondja majd hogy az internetnek kell finanszíroznia a veszteséges gigaszar médiumokat. Például Sarkozy barátunk osztotta meg velős gondolatait a világgal a napokban.

Lesz még itt cifrább is, például az e-mail adó, a telefonálás adó, vagy az internetnézési adó.

Mi lenne ha a politikusok közé végre egyszer, valahol olyan embereket is választanának, akik nem túlontúl nagyravágyóak, de ismerik a világot? Aki olyan okos hogy már bizonyított a gazdaságban vagy az élet egy területén, és más kihívásokra vágyik. Nem pedig olyanok at akiknek nincs elég eszük ahhoz hogy a való világban megmérettessenek, de azért politikusnak még jó?

Hiányzanak ebből a világból a Széchenyik.

Dumb és Dumber

Van egy nagyon komoly, és emlékezetes része a filmnek, idézem:

Harry: What’s her last name? I’ll look it up.
Lloyd: You know, I don’t really recall. Starts with an S! Let’s see. Swim? Swammi? Slippy? Slappy? Swenson? Swanson?
Harry: Maybe it’s on the briefcase.
Lloyd: Oh, yeah! It’s right here.
[He reads the manufacturer's name, which is Samsonite.]
Lloyd: Samsonite! I was way off! I knew it started with an S, though.

(az idézet innen jött)

Vajon mennyit fizettek ezért a reklámért? Nem tudom.

És vajon mennyit kell fizetni ezért a reklámért?

Ha jól gondolom, akkor semmit. De azért jó lenne többet tudni a miértekről és hogyanokról. Ja, továbbkattintva ezt kapjuk:

Rólam

Keresőmarketinggel foglalkozom már 4 éve. AdWords, Etarget, adCenter, Yahoo, Seznam, és ilyenek. De a marketing is közel áll hozzám, (több mint 10 évet dolgoztam reklámügynökségen, ráadásul a második diplomámat ebből szereztem), tanácsadóként próbálok okosakat mondani az online témában. Google Qualified Individual, valamint Google Qualified Company minősítéseket is megszereztem.


Syndication