JabJab

Keresőmarketing egyszerűbben

Demográfiai licit az AdWords-ben

Itt van, megjött, megérkezett.
Igaz, már hamarabb vártam, de mindegy.
A lényeg, hogy a Google adott oldalak olvasóiről tudja hány évesek, kik ők.
És így lehetőségük van arra, hogy csoportokra másképpen licitáljon rajtuk keresztül a hirdető, vagy éppen kizárjon csoportokat.

Kampány szintű beállítás lesz (azért csak lesz, mert ez a szokásos módon nálunk még nem elérhető - egyelőre béta teszt és az amerikai és angol közönségre célozható csak).

Kétféle módon működik majd. Az egyik, hogy emelhetem a licitet adott csoportra (mondjuk 25-45 nők), vagy mondjuk kizárhatok adott célcsoportokat (55 feletti nők és férfiak) - például egy fehérnemű áruház esetében.

Tettek mellé egy friss Report-ot is, a Demográfiai Jelentést.

Folyt. köv.

Category: Uncategorized

Tags:

2 Responses

  1. bodr says:

    Én ezt úgy értem, hogy nem konkrét embereket szórsz ki a kampányból, hanem honlapokat, nevezetesen azokat, amelyek látogatóinak paramétereit be tudja lőni a Gugli. Tehát azzal, ha azt mondom, 20 éven felülieknek akarok hirdetni spéci tojástartót, “öntudatlanul” kizárom a Kinder tojás honlapját (nem mintha AdSense lenne rajta, de példának megteszi). Jól értem? Vagy a WiW-en jelennek meg a hirdetéseim, és csak azoknak a tagoknak az adatlapján, akik kitöltötték az életkori adatokat, és megfelelnek nekem?

  2. Raha says:

    Szerintem a kettő keveréke. Ha van egy időskori csontritkulásról szóló site, akkor simán ki lehet zárni az oldalt és ezzel a látogatók többségét kitevő idősebb korosztályt, viszont amikor egy közöségi site-ról van szó, akkor ez más, vagyis (szerintem) azon belül az egyes belépett felhasználókhoz igazítja a rendszer a hirdetéseket. Ehhez persze tuti kell oda-vissza adatforgalom a Google és közöttük, de hát ennél bonyolultabb dolgokat is megoldottak már a srácok…

Leave a Reply

Rólam

Keresőmarketinggel foglalkozom már 4 éve. AdWords, Etarget, adCenter, Yahoo, Seznam, és ilyenek. De a marketing is közel áll hozzám, (több mint 10 évet dolgoztam reklámügynökségen, ráadásul a második diplomámat ebből szereztem), tanácsadóként próbálok okosakat mondani az online témában. Google Qualified Individual, valamint Google Qualified Company minősítéseket is megszereztem.


Syndication