JabJab

Keresőmarketing egyszerűbben

Trademark

Most belefutottam egy szakmailag igen érdekes esetbe.
Bocs, igen érdekes problémába.

Vagyis a headline nem volt megfelelő, ugyanis az eset mint szó márkavédett.

A headline így szólt:

Nehéz eset vagy?

Most kéne szólni valakinek, hogy Magyarországon az eset az egy szó, és ugyan le lehet védve, de általános szövegkörnyezetben NEM sért szerzői jogokat.

CPM

Általam eddig oktalanul elhanyagolt számot szeretnék most kicsit elemezgetni.
Ajánlom a figyelmetekbe, egy kampány CPM értéke.

Ezzel összehasonlítható a Tartalmi Hálózatban megjelenő hirdetések költsége más, AV alapú hirdetésekkel. Megdöbbentő számok is vannak (saját tapasztalat), amíg egy nagy portálon akár 2-5 forint (vagy annál több) egy AV, addig itt bannerre (de akár video hirdetésre is) néhányszáz forint lesz az ezer megjelenésre jutó költség (CPM)

Példák:

Vagyis példámban a keresésnél 25 fillértől 1.60-ig terjed egy Ad View,
Tartalom mellett pedig 1,5 fillértől(!!!) 11 fillérig.

Nézzük meg egy nagyobb portál Av árait. Lábléc közelében már akár 3 Ft-ért kaphatunk egy AV-t, főoldalon 8-12 Ft. De van ahol ez az ár 18 Ft. Vagyis egyszerű összehasonlításban, amikor ott 1 millió megjelenést 3-18 millió forint befektetésssel vásárolhatunk, addig itt 15-110 ezer forintig.

És innentől kéne nekem valaki aki megmagyarázza a hirdetői gondolatmenetet.

AdWords for iPhone

Igen, végre megszületetett ez az opció is a Google AdWords-ben.
Mostantól lehet desktop és laptop számítógépekre célozni, de kizárni vagy engedélyezni az iPhone és más mobil eszközöket:

Aki érdekel hogy hogy néz ki az iPhone-on egy reklám, annak:

vagy mondjuk ugyanez csak banner reklámmal:

Ja, itthon még ne keresd, egyelőre nem sok helyen jelent meg az opció (és ugye mi mindig valahol hátul vagyunk…)

Nem Photoshop - Search Query Report

Na, ebből hámozza ki a Google hogy mire kerestek az emberek…
Search Query Report (elmúlt két hét kereséseire):

és blablablabla.

Most mérges…

Design flaw

Egy ergonómia javaslat a Google AdWords-höz:

Van az AdWords-nek egy hasznos eszköze (Tools alatt), a Site and Category Exclusion.
Ezel kivehetőek azok a tartalmi oldalak a megjelenésből amiket nem szeretünk, nem akarunk, vagy éppen nem tetszik. Viszont van egy design hiba a megvalósításban:

Van ugye felül az ablak, ahová beírom a sokféle weboldalt.
Majd alatta egy gomb, ami alapértelmezésben (nálam!) az ablakhoz tartozó gomb lenne.
De nem az, ezzel az eddig bevitt oldalakat lehet eltávolítani (vagyis újra aktívvá tenni).
A helyes gomb jóval lejjebb, alul van, a Save All Changes gomb.

Ha már user experience meg minden, ezt TÉNYLEG javítani kéne…

Ügyes

Vajon saját ötlet volt, vagy egy “ügyes” SEO-s szakember fogja nekik elintézni a tiltást a Google-ben? :-)
(az nem kérdés hogy észreveszik-e, a kérdés hogy mikor)

Google workshop

Ma volt a Google ügynökségeknek szóló workshopja.
Erről egy szubjektív gyorsbeszámoló.

Egy kicsi zavart éreztem az erőben, mert Siófokról beestem a megbeszélt helyre, ahol közölték hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel máshol lesz. Nem Budán, hanem Pesten. Adtak is egy számot, gondoltam valami brutál nagy ház lehet, mert a megadott házszám a 4-46 volt. Ugrás autóba, áthasítottam a hídon, és megpróbáltam megkeresni a helyet. Navigáció elvitt a 4-es számig, ott letettem az autót és gyalog közeledtem.
Sajnos egy elütés áldozata lettem, mert a valós házszám a 44-46 volt, vagyis megvolt a reggeli tornám (amit most a korai kelésre tekintettel kihagytam) :-)

De befutottam, később kiderült hogy mindenkit értesítettek emilben és telefonon, az emilem elkallódott, a telefonom nem adtam meg. (flash: megvan a levél, csak az Eudora spam-nek értékelte és iktatta :-)
Akkor és ott kifulladva és rosszkedvűen arra gondoltam hogy a Google nagyszerű kereső, ha valaki nagyon akarja megtalálható még a telefonszámom is.

Na mindegy, ennyit a személyes dolgokról, a nyűgömről (reggel korán kelés ezt hozza ki belőlem, ezért utólag is bocs)

Szerencsére az előadás feledtette velem gyorsan, plusz volt finom pogi és kávé.
És legalább két embert ismertem a hallgatóságból :-o

Az előadás egy ügyesen összerakott bemutató, érvek a keresőmarketing és a Google mellett, a lehetőségek és apró kis trükkök felsorolása. Mint később kiderült a résztvevőlk többségének a legnagyobb része újdonság volt, nekem és a gyakorló szakembereknek kevésbé.

De érdekes, és szubjektív dolgokat vettem észre, állapítottam meg, ezt osztom meg most itt:

- A jelenlevők fele hallott már az AdWords-ről (kézfelemeléses piackutatással derült ki)
- A jelenlevők harmada használta is már
- A jelenlevők talán tizede ha hallott az Analytics-ről

Vagyis első gondolatom az volt, hogy van honnan építkezni, ez eléggé szerény, de innen szép nyerni!

A kérdésekből és a kommentekből látszott hogy ügynökségi oldal volt jelen, nem pontos számolásom szerint legalább 2/3-a a csapatnak nő volt (ez is érdekes). Az ügynökségi lét (tudom, tapasztaltam, magam is onnan indultam a reklámszakma rögös talaján) másféleképp kondícionálja az embert. Ez érezhető volt, egy kicsit az volt az érzésem hogy ennyi nem elég ahhoz hogy a keresés és az internet komolyabb figyelmet kapjon. Kezdetnek jó volt, de hosszú az út odáig. A fejekben.

Egy grafikon meg is erősített ebben. Európai kitekintés volt az online reklámköltésekről és azon belül a keresőmarketing arányáról. Az össz médiaköltésben az online arányaival még csak-csak, de ami az online-on belül a kereső aránya volt, az szégyenletesen alacsonynak tűnt. Ha lesz lehetőségem, azt a chart-ot később megosztom. Szóval fejlődni van hová. És van honnan. Sereghajtók vagyunk szinte minden tekintetben.

Nagyon határozottan és hangúlyosan kiemelte az előadó Arany János, (és megerősítette Peresztegi Zoli is), hogy a Google Magyarország szerepét NEM ügynökségként, a reklámügynökségek versenytársaként, hanem inkább támogató és szakmai támogatóként képzelik el.
Ez megnyugtató és egyben okos döntés is.

Elmondásuk szerint szakmai támogatást szeretnének adni az ügynökségeknek, különösen előnyben részesítve azokat akik világosan az ügyfél tudomására hozzák és szétválasztják a keresőmarketing költést a munkadíjtól.
Szeretnék támogatni az ügynökségeket abban, hogy a piac tudomásul vegye, hogy a keresőmarketing NEM médiavásárlás, itt nem lehet a költés 1%-a körüli összegből kivitelezni és komolyan futtani egy kampányt. Ember és időigényes munka, szakértelmet igényel és ezt meg kell fizetni.

(nagyon halkan és egyáltalán nem ajánlásként, de elhangzott egy arányszám is, a 20% munkadíj az összes költéshez arányítva). De Zoli megfogalmazta a hivatalos álláspontot: A Google NEM szeretne beleszólni abba hogy az ügynökség mennyiért és milyen konstrukcióban dolgozik az ügyfélnek, egyszerűen csak láttak már olyat amikor egy hasonló szám volt az ügynökségi munkadíj aránya.

A lényeg itt azonban ismét kristálytiszta. A Google nem kavar bele az ügyfél és az ügynökség (egyébként is sok helyen feszültségekkel terhelt) kapcsolatába, de örömmel segítenek, ajánlanak, elemeznek, és ha kell problémamegoldanak.

Érdekesen visszaköszönt a tegnapi gondolatom is az előadásban, miszerint a keresőmarketing kampány nem az “egyszer beállítom és fut az magától” dolog, bizony figyelmet igényel.

Összefoglalva, jó volt ott lenni. Kicsit képbe kerültem, megfogalmazódott egy pár jó gondolat bennem (egy részét most leírtam).
Viszont látom, hogy ez a pálya nem lesz egyszerű.

Szurkolok srácok!

Tempomat

Megyek az autópályán.
Egyenes az út, nincs senki se mögöttem sem utánam.
Benyomom a tempomatot- tuti kényelmes, tartja a sebességet.
És gondolok egyet, szépen kipöckölöm a kormányt egyenesbe, és ledőlök szunyálni egy kicsit.

Ez a kép futurisztikus, és természetesen nem történhet meg.
De miért? Az nem lehet gond hogy tuti egyenesre beállítsam a gépet, akkor elméletben nincs gond.

Na ez a baj, ELMÉLETBEN.

Mert a gyakorlat mindig más. Ha tetszik ha nem.
A pályán mások is közelekdnek, az út kanyarodik, csúszhat, az autó leálhat, akármi történhet.

Ugyanez a helyzet egy keresőmarketing kampánnyal is.
A versenytársak elkezdenek licitálni, a kulcsszavak minőségi pontszáma változik, a weboldalon változnak atz árak, a hirdetések szövege változik, és meég ezernyi módon változhat a “pálya”.
Ezért itt sem szabad megpihenni. Figyelni kell, és időben reagálni (mint az úton).
Külső szemlélőnek ez nem tűnik nagy dolognak, de igazából a baleset és a biztonságos vezetés között az a különbség, hogy a vezető időben reagál, és a vészheélyzet elkerülésével a többi utas számára láthatatlanul, de biztonságot nyújt, figyel és irányít.

Valahogy így működik a keresőmarketing is.
Sokszor nem azért fizetnek hogy megoldjam a válsághelyzetet, hanem hogy elkerüljem.
Nem azért fizetnek hogy felállítsam és átadjam a kampányt, hanem hogy felállítsam (és ügyes szerkezettel maximálisan rugalmasra hozzam létre), és hogy utána karban tartsam, figyeljem és kezeljem.

A Google AdWords természetesen adnak olyan eszközöket amelyek lehetővé teszik a kevés figyelmet igénylő üzemmódot. Ennek is van ára, ráadásul akor sem lehet a kampámyt “magára hagyni”.Mesélhetnék, de vannak adatok és tények amiket nem árulhatok el meglevő ügyfeleimről…

Van olyan heti report is amikor a számok mellé azt írom: unalmas hét volt, semmi említésre méltó nem történt. Jönnek a konverziók, mennek az eladások, és minden rendben.

Valahogy így gondolom én ezt. Vita?

Detroit

Seth Godin újra írt egy kis szösszenetet, amelyet érdemes belinkelni.
A téma az autóipar. Szerinte túl kevés a gyártó, ráaádsul ezek most nagy kakiban vannak, kiabálnak a kományzati segítségért.

Egyes elemzők szerint amikor Lee Iacocca megmentette a Chrysler-t, akkor taszította sárba az amerikai autóipart (mert kormányzati segítséggel nem volt rákényszerítve hogy gazdaságosan és innovatívan tervezzen és gyártson, így a japán autók dömpingje szépen elő volt készítve, lenyomták az amcsi ipart gyorsan. (saját közbevetés)

Szóval ha hagynák bedőlni a nagyokat (Big Three - Gondolom Ford, GM és ki a harmadik?), akkor hirtelen visszatérhetne az autóipar reneszánsza, amikor a XX század elején ezrével voltak autós cégek, mind próbált jobb lenni a másiknál, és létező volt a verseny.

Beszólt a dealerek ellen is, szerinte értelmesebb lenne multi-brand autós szalonokat tartani, jusson be ide is a verseny.

Nem tudom. Talán igaza van. Már megint.

SearchWiki - bevezető és szubjektív gondolatok

Ez most a nagy durranás a keresés és a Google házatáján.
A lényege hogy lehet javasolni vagy törölni a találati oldalon/ról, vagy feljebb küldeni egy találatot.
Momentán még csak az angol keresőben működik, ráadásul kell hozzá egy Google account, hiszen csak belépve lehet megváltoztatni a SERP eredményeket.

Valahogy így:

Rákeresek (akinek a böngésző önhatalmúlag mindig a .hu domainra dobja vissza, annak segítségképpen katt ide.)

Majd úgy gondolom hogy ide lenne jobb javaslatom is:
Legördítek az oldal aljára, katt az Add Result gombra, majd beírom, Preview, és Add gomb a végén-

És voilá:

Ott a nevem :-) Ego boosted.
A ki felhőre katt, akkor lehet hozzáfűznöm további megjegyzéseket.

Ha benne van a listában az általam kedvelt weboldal, de nem az első helyen, akkor huss, oda lehet küldeni:
Erre a gombra kell kattintani:

Ha meg törölni szeretnéd, akkor a másik gombra:

(kis finomság hogy a promóció zöldsre vált ha ráviszem az egeret, a törlés gomb szürkére)

A törlésnél még egy füstté válás animáció is van.

És akkor hogy már tudjuk hogy működik, egy pár gondolat:

1, Nem alkalmas arra, hogy a saját weboldaladat fellőjed az égbe, maximum neked lesz az első helyen (ego boost).
2, Még blackhat SEO munkával 100 gmail címre regisztrálva sem fog működni (erről a Google fog gondoskodni - ha még nem tették meg).
3, A Google viszont profitál sokat a dologból. Ugyan egyelőre - elmondásuk szerint - semmiféle hatással nincs a találatokra ennek a saját találati oldal átrendezésnek, de ugye azt sem hisszük el hogy soha nem lesz…
4, Amikor ez megtörténik, akkor egyedül nem, de szervezződött csoportok a neten bármikor tudják majd egy általuk szeretett site eredményeit kollektíve befolyásolni. (mondjuk a szituációs lövészek az IPSC szóra való keresésnél nem a lap.hu oldalt szeretnék az első helyen látni, hanem a sportág szövetségének honlapját.
5, A kommentekkel kéretik vigyázni. Azok ott vannak, ott maradnak. Vagyis amikor valaki más meglátja a kommentet később, tudni fogja mire kerestél (legalábbis tippelni fog rá, hiszen a komment nem keresés, hanem URL specifikus).
6, Nem lehet kikapcsolni. Ez gáz. Mi van ha nem a saját szerkesztett találati listámat akarom látni, hanem azt hogy a világ hogyan látja? Ja, ki kell lépni az accountból és kész? Meg aztán vissza és újra ki. Nem jó.
7, Biztos vagyok benne hogy az önjelölt SEO szakemberek majd így is prpóbálkoznak hogy a tudatlan ügyfelet megvezessék. Belépnek az ügyfél gmail accountjával, első helyre teszik a keresásnél, és amikor prezentálnak, akkor mutatják neki hogy mennire szuperül első helyen van a cég a nagymamaroller keresőszóra.

Vagyis most elsőre semmiféle komoly használati értéke nincs, optimalizálni nem lehet vele, kivehetem a versenytársak oldalát az első helyről, de ez is csak önbutítás pillanatnyilag. Ki nem lehet kapcsolni, ha comment mocsoklódást próbálna valaki, azt úgyis feldobják és törlésre kerül. Akkor meg ebben a formában minek?
Biztos lesz majd tovább is, esetleg egy kiforrottabb verziót kapunk amire ideér a .hu domain alá.

Rólam

Keresőmarketinggel foglalkozom már 4 éve. AdWords, Etarget, adCenter, Yahoo, Seznam, és ilyenek. De a marketing is közel áll hozzám, (több mint 10 évet dolgoztam reklámügynökségen, ráadásul a második diplomámat ebből szereztem), tanácsadóként próbálok okosakat mondani az online témában. Google Qualified Individual, valamint Google Qualified Company minősítéseket is megszereztem.


Syndication