JabJab

Keresőmarketing egyszerűbben

hitelú

A billentyűzetemen közel esik az ú és az Enter.

Így esik meg néha hogy a keresési szó mellé odakerül egy ú vagy ű.

De a keresőt ez úgy tűnik nem zavarja abban, hogy hirdetéseket adjon fel hozzá:

Igaz, erre a szóra (hitelú) tuti senki nem hirdet.
Hogy honnan tudom?
A jobb oldalon, a hirdetések alatt rákattintottam erre:

És ezt kaptam:

Így a hirdetés megjelenése bizonyos értelemben átverés. Mert a hirdető NEM a hitelú szóra akart hirdetni, hanem a hitelszóra.
A hirdetés viszont feltehetőelg a hitelek szóra jelent meg, de ez nem a keresés, hanem a felajánlott korrekció. Vagyis eléggé tág értelemben dolgozik a kereső megfeleltetési algoritmusa.

Felteszem, ez annak tudható be, hogy az angol nyelvre írták az algoritmust. Ott pedig egészen jó megállja a helyét a dolog.
Magyarban azonban elég sok szót el tudok képzelni, amely egy ilyen elütéssel teljesen más jelent, vagyis akkor nem is elütés, hanem a keresés más, és mégis megjelenik a hirdetés.

Mondjuk próbaként begépeltem hogy hitel. Mert ez is lehet egy keresés. És tuti nem hirdet rá senki. De mégis, megjelennek a hirdetések.

Próbáltam egy másik kereséssel is tesztelni a rendszert, az ágy és az ágyú szavakkal. Na itt nem működik…

Most gondolkodom, ugyanis a kezdeti logikám itt megborult. Lehet hogy azon szavaknál, ahol igen erős a hirdetési verseny, ott kicsit lazábbra vették a megfeleltetést? Vagy csak véletlen a dolog?
Segítsen valaki!

Ezt a bejegyzést már megírtam egy pár napja, csak melengettem kicsit, néha a jó goldolatok később jönnek. Bizonyítéka hogy a Google milyen gyorsan változtat, egy pillanat alatt idejétmúlt lett a bejegyzés, mert változott a Google algoritmusa. Mostantól az elgépelt keresésekre NEM csak egy javaslat jön, hanem a találatok fölé a Google beilleszti a javaslata szerinti keresés két találatát is! Plusz persze a hirdetéseket mindkettőhöz.:

És egy NAGYON gyors hiteles válasz:

Szia Misa, az elírásokra (továbbá szinonimákra, toldalékozott alakokra) a broad match miatt jelenik meg hirdetés. Azt pedig, hogy milyen tágan értelmezi a rendszer ezeknek a fogalmát, a minőségi mutató szabja meg: a jó minőségű hirdetésekben a rendszer jobban megbízik és többféle elírásra megjelenhet, míg a kevésbé jókkal szemben konzervatívabb. (Stekkelpak Zoli)

Match type in Content Network

Amikor célzok, megadhatok háromféle kulcsszó megfeleltetést, amelyek
- Broad
- Phrase
- Exact

És kizárhatok szavakat a negatív megfeletetéssel, amely szintén lehet a fentiek szerinti háromféle.

Mi történik a Tartalmi Hálózatban?
A Google AdWords Learning Center szerint:

Partner sites don’t recognize keyword matching options. Therefore, all keywords on these sites are treated as broad-matched keywords.

Hoppá.Vagyis a partner oldalak nem ismerik fel a kulcsszó megfeleltetést, ezéért minden megadott kulcsszó Broad megfeleltetés szerint fut? (olvasd, én szeretném szűkíteni, pontosabban elérni a célcsoportomat, de a Google partnerei nem képesek rá, ezért nem fog menni)

Volt egy kis magyarázkodás a témában, de csak annyi, hogy ugye a partner oldalak NEM a partner keresőket jelentik, hanem a Tartalmi Hálózat oldalakat.

De ez meglátásom szerint porhintés, hiszen ha arról beszélnek hogy “felismerni” (recognize), akkor egy olyan technológiáról beszélnek, amely a partner oldalán létezik. Az AdSense esetében nem kell a partnernek semmit sem felismerni, hiszen a Google indexeli az oldalakat és annak alapján dolgozik, vagyis a megfeleltetést el tudja végezni (más kérdés hogy megteszi-e - valóban, megteszi?)

Szóval ha felimserésől beszélünk, akkor a technológia a partner oldalon van, és a partner oldal technológiájának alkalmatlansága a probléma (vagyis a magyar partner kereső, amely lényegében az ok.hu, mivel Google technológiát alkalmaz, ezért nem esik ide - reménykedem).

A megválaszolatlan kérdések:
1, A Tartalmi Hálózatban működik a kulcsszó megfeleltetés?
2, Ha nem, miért nem?

Kattintásos csalás

Ez a hír pörög most a szakmai online sajtóban, gondoltam közzéteszem.
(ciki, de a szaksajtóban is szabály, hogy a rossz hír jobb mint a jó hír)

2008 negyedik negyedévében megugrott a kattintásos csalások száma
(helyesbítek: a felderített kattintásos csalás próbálkozások száma)

Ez nem jó hír, bár (mint szinte mindennel kapcsolatban) kételkedem kicsit.
(Elsőként, a grafikon 15%-nál kezdődik, csak hogy látni lehessen a változás mértékét)

Ami viszont ennél is drasztikusabb szám, miszerint a Google AdSense és a Yahoo publisher network (a két legnagyobb tartalmi hálózat) 28,2%!
Vagyis átlagban minden hatodik kattintás csalási próbálkozás, de a Tartalmik hálózatokban minden 3 az!

A Google szerint a naáluk bennragadó (ki nem szűrt) hamis kattintások aránya 0.02%.
(momentán ezzel kapcsolatban is vannak fenntartásaim, hiszen amit nem tudtak mérni, azt hogyan számolják?)

Lefuttattam egy reportot az összes ügyfelemre, 2008 teljes évre.
Érdekes számokat látok. A teljes Invalid Click Rate (vagyis kattintásos csalásnak ítélt, és szűrt), arány 3.21%. Ez komoly mennyiség, mert a végén átéagárral számolva milliós tétel amit visszaadtak az ügyfeleimnek korrekcióval.

A kérdés az az, hogy ha az iparági átlag 17%, a Google kiszűrt ebből 3%-ot, akkor a maradék hogyan lehet 0.02%?

Vagy valamit rosszul látok, alkalmazom az iparági adatokat a Google-re?

Vagy a 3.21% már egy előszűrt és kisebb százalék?

Amikor sorbaraktam a Kattintásos csalás százalékok alapján az ügyfeleket, akkor:

- Elég magas (9% környékén) a szoftver piac Fraud Rate-je
- fogorvos, nyomtató, ügyvéd, utazás, étterem, papír és hasonló iparágak egy erős közepes 4-5%-ot “tudnak”.
- alacsony viszont azon ügyfeleknél, ahol a long tail stratégiát alkalmaztam. Hoppá.

Közös nevező licitekben

Stekkelpak Zoli tolt egy klassz bejegyzést a még friss magyar AdWords blogra.
Akkor amikor mondjuk itthon hirdetünk, de valami fura ok miatt nem forintban van az account beállítva, vagy mondjuk hirdetünk külföldre, de forint az account alapja, akkor az AdWords rendszernek valahogyan közös nevezőre kell hoznia a két valutát.

A közös nevező a dollár, annak is egy százezred része. (tényleg, mi a francnak százazred rész, amikor a fizetendő licit kisztámolásánál egy dollárcent a lépcsőfok?)

A szomorú helyzet azonban az, hogy most éppen 217-en áll a dollár, tavaly ilyenkor 176 Ft volt.
Vagyis nekünk magyaroknak egy év alatt 23%-kal lett drágább külföldön hirdetni (plusz ÁFA, vagyis az online verseny erősödése)

Túl sok

a Youtube-on a videóba ágyazott AdWords reklám.
Nálam most érte el az idegesítő szintet. Képernyők:

Az egy dolog, hogy alulról elkezdi meghódítani a képernyőt, de az ugye lekattintható.
De most:

Itt feljött három hirdetés, nem tudok vele mit kezdeni, és alatta éppen ott van az a video amit nézni szerettem volna…

Személyre szabva

Sokszor kérdi ügyfél, hogy akkor ő most miért nem látja a hirdetést, amikor rákeresett az egyik kulcsszóra. És ilyenkor jön a hosszú lista, gondoltam leírom:

- Amikor kereste, abban az órában a hirdetés nem futott
- Olyan nyelvű oprendszerrel netezik amit nem jelöltem be a nyelvek között megjelenésre
- A napi büdzsé kevesebb mint az összes megjelenéshez elégséges, ezért a rendszer éppen nem jeleníti meg
- A minőségi pontszám miattt épen most nem jelenik meg (hátrébb csúszott, és nem látszik)
- Az adott IP cím olyan területről érkezőnek látszikamelyet kizártunk a megjelenésekből
- Az adott IP cím olyan helyen van amit kizártunk a megjelenésekből
- Belépve netezik, és a keresési múltja alapján a rendszer nem érzi relevánsnak a hirdetés megjelenítését (ez ritka, mert a saját iparágában/témájában tuti sokat keresgél) - de lehet hogy a gmail-ben egészen másról levelez, és ezért.

Neked jut még eszedbe eshetőség?

És sorban az olvasók tippjei:
- akkor keres rá amely időszak a beállításokban nem aktív (ezt írtam én is)
- broad keresésben nézi azt a szót ami exact beállításban van csak (ez trükkös, szerintem nem zárja ki a dolgot, csak akkor ha ő hosszabb kifejezést ír be vagy variálja a szórendet)
- pozíciópreferencia beállítást használok, és éppen nem “fér” be a megjelenített hirdetések közé
- ha adott IP címről sokszor keresnek erre, de nem kattintanak
- elfogyott a napi keret (jóóó!)
- Olyan “egyéb” szóval kombinálja a keresőkifejezést, ami kizáró kulcsszó.

Reklám a válság alatt

Régi tanulmányaimból rémlik egy érdekes marketing történet.
A második világháboró után Amerikában azok a vállalatok vettek repülőrajtot a háború után, akik végig kommunikáltak a háború nehéz évei alatt is.
Az emberek emlékeztek, és ismerős márkaként kezelték azokat akik jól gondolkodtak.

Most itt a válság, és sokan döntenek a marketing költések megvágása mellett. Ez egy marketingre épülő világban olyan, mintha egy szállítmányozó cég azzal próbálna meg spórolni hogy kevesebb benzint vesznek.
Ehhez hasonló oktalan költségcsökkentés csak az, amikor az alkalmazottakon próbál meg a cég spórolni. A magáncélú telefonbeszélgetéseket korlátozzák, és megvonják a kajajegyet. Kicsinyes és ellentétes hatású intézkedés. Mint ahogyan a marketing költések megnyirbálása is válság idején…

Ráadásul soha eddig a történelem folyamán nem voltunk ilyen közel az eddig csak elméletben létező tökéletes piac megvalósulásához. A tökéletes piacon mindenkinek minden információ rendelkezésére áll. A vevő ismeri az összes létező kínálatot, árakat, az eladók szintén. Vagyis nincs időbeli, térbeli vagy egyéb korláta annak, hogy a legjobb ajánlatra mondjon igent a vevő, nem létezik az hogy mondjuk a pénz átváltási árfolyama vagy a távolság miatt döntsön egy kedvezőtlenebb ajánlat mellett.
Az internet majdnem közelebb vitt minket ehhez az ideális állapothoz, mint bármely médium eddig bármikor. Itt az emberek (ha akarnak) megkereshetik a legjobb ajánlatot, megvehetik, és ezzel növekedési pályára tehetik azt a céget aki a leghatékonyabb/legügyesebb/legjobb/leg akármi. És mivel az információ is elérhető, akik már vásároltak azok lehúzzák a rossz terméket/szolgáltatást, és dícsérik a jót. (erre mondta egy régi tanárom, hogy a rossz terméket nagyon gyorsan jó reklámmal lehet tönkretenni).

Az internet egy dolog, az azon való hirdetés egy másik. Persze ezernyi módszer van, a lényeg azonban eléggé egyszerű. Eljutni azokhoz akik vásárolni fognak. Mivel biztos hogy több emberhez is eljutunk, ezért legyenek eszközök amelyekkel az eredmények lapján szűkíteni lehet a célközönséget, ideális esetben csak azoktra akik potenciális vásárlók most vagy a jövőben.
A tévé mérhető, drága és nem jól céloz. A sajtó jól céloz de drága. Az internetes hirdetés jól céloz (legtöbbször), de nem olcsó, és nem mérhető jól. A keresőmarketing jól céloz, mérhető, valós idejű visszajelzésekkel segít, tovább paraméterezhető, rugalmas, és ezzel a végén olcsó.

A hétvégén fogalmazgattam ezt a bejegyzést, arra gondoltam hogy még faragok rajta később. De aktuálissá vált az Inside AdWords Magyarország blog bejegyzése kapcsán, ahol Peresztegi Zoli nagyszerűen összeszedte a miérteket.

Site faviconok a találatok mellett?

Állítólag a Google teszteli a site faviconokat a találatok mellett.
(ilyenkor a teszt legtöbbször földrajzilag behatárolt területen, a keresés néhány százalékánál fut)

Érdekes, bár szerintem inkább tördeli mint feldobja a találati oldalt.
Az eredményeket úgyis megtudjuk. Ha bevezetik, akkor jól működik, ha nem, nem.

AdWords URL policy változás

… ismét csak a suttogósajtó szerint.

Nem megerősített hír szerint innentől egy reklámcsoporton belül csak egy top level domain*-ra hirdethetünk majd.
Ugyan legitim használata is létezik egy reklámcsoporton belül a különböző domain-nek, de mégsem látom hogy valaki ezt miért tenné.
Ha nagyon amatőr akkor érthető, de ez minden account szerkesztési elvnek ellentmond…
Vagyis logikus döntés, az okát nem értem, de legalább nem kell változtatnom a meglevő kampányokon :-)

* persze más aldomain-ra igen, vagyis lehet olyan variáció hogy abc.teneved.hu és xyz.teneved.hu

No internet

Bocs, de elő kellett vegyek egy régebbi South Park epizódot.

Ma délután ledőlt a fél magyar internet. Azt nem tudom hogy a másik fele hogyan maradt állva.
Én is megpróbáltam felhívni a szolgáltatómat, de csak azért, hogy megtudjam hogy náluk, vagy nálam van a hiba.
Mivel 10 percig nem vették fel, ezért biztos voltam benne hogy náluk :-)

És igen:

Kíváncsi vagyok mi okozta, és hogy egy ilyet hogyan lehet elkerülni….

Közben megérkeztek a magyarázatok és magyarázkodások, majd az anyázások.
Irodalmi értékű blogbejegyzés is született a témában.
Ezekből elkezdte kihámozni a netes közönség (a a szakmailag hozzáértőek segítségével), hogy a kábel elvágása persze komoly pluszteher a rendszerre, de mivel redundáns a fizikai hálózat, ezért a valódi probléma ott volt, hogy a rendszer nem hozzáértően volt konfigurálva, és a megnövekedett forgalmat nem tudta jól elosztani. És kártyavár módjára borult. Megnyugtató hogy ilyen szakemberek vigyáznak az ország egyik legfontosabb közműhálózatának épségére. Csak reménykedem hogy az áram, a víz vagy a gáz esetében képzettebb szakik vannak a cégenél….

Rólam

Keresőmarketinggel foglalkozom már 4 éve. AdWords, Etarget, adCenter, Yahoo, Seznam, és ilyenek. De a marketing is közel áll hozzám, (több mint 10 évet dolgoztam reklámügynökségen, ráadásul a második diplomámat ebből szereztem), tanácsadóként próbálok okosakat mondani az online témában. Google Qualified Individual, valamint Google Qualified Company minősítéseket is megszereztem.


Syndication