Péntek, Március 21, 2008

APEH vagy a könyvelőd?

Egy hete majdnem minden nap nekigrok ennek a hírnek, de egyszerűen nem sikerül belőle értelmes postot faragni. Lehet hogy túlságosan is érintett vagyok. Mindegy, újraszerkesztem, majd csak lesz belőle valami. Fogpiszkáló ha el nem b*szom.

Konrád boncolgat egy hírt.
Vagyis a Google a nagy hirdetőket szeretné egyenesben kiszolgálni.
Ez érdekes, bizony ott van a levegőben, csak egyszerűen a gazdasági racionalitását nem értem.
A Google elidegenítheti magától azokat akik eddig terjesztették az igét, oktattak, fejlesztették a piacot.

Mitől lesz jobb a Google-nek ha nem egy szakember kezeli az ügyfél költéseit, hanem egyenesben ők?
Szerintem(!) nem fognak érte pénzt kérni, míg a szakemberek igen.
Vagyis az ő oldalukon ugyanaz a pénz csapódik le, csak mögötte költséges emberi munka áll.

Az esetleges magyarázat itt lehet rejtve:
"hogy transzparenssé tegye a keresőhirdetések díját, vagyis különüljön el egyértelműen mi a hirdetésre elköltött díj, és mi az ügynökségek munkadíja, jutaléka"
Ezt értem, megértem és támogatom. Az ügyfeleim kivétel nélkül maguk intézik a hirdetések díját egyenesben a Google-lel, pontosan tudják hogy mennyi a hirdetésre fordított pénz. (Ezt azért vezettem be, mert nincs lehetőségem havi sokmillió forintot finanszírozni az ügyfeleim helyett, akik majd 30 vagy 60 napra fizetik vissza.)

A Klikkmánia is szavakba öntötte véleményét. Finom megfogalmazások, pozitív végkifejlet.

Eszembe jutott egyhasonlat.

Te kitől szeretnél könyvelési tanácsokat kapni? A könyvelődtől vagy az APEH-től?



Posted by Raha at 11:11:24 | Permanent Link | Comments (0) |
Hozzászólások
Küldj egy hozzászólást!